^

Home > Látnivalók > Nyugati pályaudvar

Nyugati pályaudvar

A Nyugati pályaudvar egyike Pest legforgalmasabb csomópontjainak, a metró- és combino villamos vonala is keresztülhalad itt, valamint számos busznak van itt megállója. Az itt lévő fejpályaudvarról számos elővárosi vonat és távolsági járat indul. A pályaudvar épületének elődje egyben az ország első vasútvonalának kiindulási pontja volt, sőt, a turizmus szempontjából is fontos csomópont, hiszen a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptérre is indulnak innen vonatok.

A Nyugati pályaudvar mellett a környéken is érdemes körülnézni. A folyamatban lévő felújításokkal a Nyugati tér is egyre szebbé válik, a környéken pedig számtalan boltot, kávézót, éttermet látogathatsz meg. Közvetlenül a pályaudvar mellett léphetsz be a WestEnd City Centerbe, ami nem meglepő módon a budapestiek számára mára összeolvadt a Nyugati pályaudvarral. A 2000-es évek elején épült komplexum Pest egyik legforgalmasabb - és egyben legnagyobb - bevásárlóközpontja, a bejáratnál található vízesés a fiatalok bevett találkozási pontjává nőtte ki magát.

A Nyugati pályaudvar egyben a Hop On Hop Off buszok 19. megállója is, a pontos helyéért csekkold a budapesti városnéző buszok térképét. A Hop On Hop Off Budapest busz innen a Parlament és a Bazilika felé veszi az irányt, de a Parlamenthez akár egy rövid sétával is eljuthatsz a Nyugati Pályaudvartól.

Hol található?

vissza

Nézd meg ezeket is!

Hop On Hop Off

  • Hop On Hop Off piros és zöld útvonal
  • 21 megálló a fő látnivalóknál
  • 16 nyelvű audio guide
  • Ingyenes hajókirándulás a Dunán
  • Ingyenes vezetett gyalogtúra
  • Érvényes a piros és zöld útvonalra is

Kedvezményes online ár:
15 000 14 200 Ft-tól

Várbusz

  • Fedezd fel a várnegyedet
  • Környezetbarát túrabuszok
  • 5 megálló a Várnegyedben
  • Indulás 10 percenként
  • Még több kedvezmény

Kedvezményes online ár:
6 000 Ft-tól

Budapest kártya

  • Ingyenes fürdő belépő
  • Ingyenes múzeum belépők
  • Ingyenes tömegközlekedés Budapesten
  • Ingyenes gyalogtúrák
  • Rengeteg kedvezmény (10%-50%)

Kedvezményes online ár:
14 990 Ft-tól

Nézd meg ezeket is!

Hop On Hop Off

  • Hop On Hop Off piros és zöld útvonal
  • 21 megálló a fő látnivalóknál
  • 16 nyelvű audio guide
  • Ingyenes hajókirándulás a Dunán
  • Ingyenes vezetett gyalogtúra
  • Érvényes a piros és zöld útvonalra is

Kedvezményes online ár:
15 000 14 200 Ft-tól

Várbusz

  • Fedezd fel a várnegyedet
  • Környezetbarát túrabuszok
6 000 Ft-tól

Budapest kártya

  • Ingyenes fürdő belépő
  • Ingyenes múzeum belépők
14 990 Ft-tól

Legnépszerűbb látnivalók!

1. Válassz a jegytípusok közül

Felnőtt

6 000 Ft
- +

Tanuló/gyerek

4 000 Ft
- +

0-5 éves korig ingyenes

2. Válassz dátumot

Összesen:

0 Ft

Foglald le a jegyed most!

Az oldal sütiket használ

Az oldalon sütiket használunk a forgalom elemzéséhez, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk a számodra. Ezeket az adatokat megosztjuk analitikai és hirdetési partnereinkkel. Az oldal további használatához kérjük fogadd el a sütik használatát. További információk